SAPtippek.hu - Iránytű az SAP világában
SAPtippek logo2



Hírek ikon

Semmi nem lesz az SAP áremeléséből

Gyakorlatilag teljesen visszakozni kényszerült az SAP a másfél évvel ezelőtt bejelentett áremeléséből. A német szoftveróriás ismét bevezet egy olcsóbb támogatási csomagot is, egyúttal nem emeli a meglévő támogatás árát sem.

A vállalatirányítási rendszerek (ERP) piacát vezető SAP január 14-én közölte, hogy bevezeti a Standard Support támogatási csomagot az eddig kizárólag Enterprise Support mellé. A 18 százalékos (a licencdíj arányában) Standard Support a legtöbbek számára jelenleg még nem jelentősen olcsóbb mint az Enterprise, és valamivel drágább is, mint a korábban eltörölt, hasonló támogatási csomag. Igaz, az elmúlt másfél év során szerződött és új ügyfelek számára már jelentős, közel 20 százalékos az eltérés.

Az Enterprise Supporton lévő ügyfelek többsége számára idén nem drágul tovább a csomag. Engedve az ügyfelek nyomásának, a szoftverei után a tavaly megállapított 18,36 százalékot számláz listaáron továbbra is az SAP  azoknak, akik 2008 július 5-vel bezárólag már rendelkeztek támogatási szerződéssel - ez több tízezer ügyfél. Igaz, ez egyesek számára emelkedést jelenthet, ha a szerződésben korábban rögzített ár, vagy maga a szerződés érvényét vesztette év végével. Azok, akik a fenti időpont után szerződtek az SAP-val, már csak a teljesárú, 22 százalékos Enterprise csomagra fizethettek elő.

A legtöbben Standardre mennének

Valószínűleg sokan fognak visszaváltani Standard támogatásra, legalábbis ezt sugallja az, hogy az kizárólagossá tett Enterprise csomag 2008-as bevezetésekor az ügyfelek többsége ezen volt, Magyarországon pedig 99 százalékuk választotta a kisebb, olcsóbb támogatási konstrukciót, közölte akkor a HWSW-vel az SAP Hungary. A váltásra a cég szerint minden év elején van lehetőség, és természetesen most is, ennél közelebbi határidőt azonban publikusan nem adott meg, így érdemes lehet minél előbb felkeresni a céget azok számára, akik teljesárú Enterprise csomagon vannak, és spórolni szeretnének.

Az SAP ígérete szerint a Standard támogatás ára stabilan 18 százalék marad, ezt csak az inflációhoz igazítja legfeljebb. A most frissített áremelési terv alapján az Enterprise felzárkóztatásban lévők, tehát azok, akiket az SAP 2008-ban átkényszerített a csomagra, évente 0,6 pontos áremelkedést tapasztalnak, míg nem 2016-ra elérik a 22 százalékot. Az SAP által közzétett tájékoztató megtalálható itt.

Ez nem sikerült

Az SAP lényegében az Oracle hasonló mértékű áremelését követte csak, és a riválisa által megszabott 22 százalékos támogatási díjhoz akart csak felzárkózni. Ami azonban sikerült az amerikaiaknak, az nem sikerült a németeknek. Az SAP-felhasználókat tömörítő SUGEN felől érkező nyomás és a válság hatására erősödő kompetitív környezet hatására a vállalat már tavaly év végén már arra kényszerült, hogy jelezze, valószínűleg nem lesz 2010-re áremelés, valamint az eredeti tervekhez képest az áremelkedés üteme is sokkal moderáltabb és elnyújtottabb lesz.

Két évvel ezelőtt a vállalat még azt akarta, hogy 2012-re minden ügyfelétől (listaáron) évente 22 százalékot passzírozzon ki a szoftverlicencek után - ebből azonban végül szinte semmi nem lesz. A vállalat nem tudja jobban megfejni meglévő ügyfélbázisát, legalábbis ezzel a keménykezű módszerrel biztosan nem. A cég bevétele a legutóbb lezárt, harmadik negyedévében 9 százalékkal esett vissza éves szinten, és 2009 egészére is 6-8 százalékos forgalomcsökkenést várt. Az Oracle üzleti szoftverei ezzel szemben például 3 százalékot még növekedni is tudott Európában, az SAP hazai pályáján. Az SAP tavaly jelentős elbocsátásokra kényszerült, először a cég története során.

 

...»
Hírek ikon

Bérelhető az SAP Business All-in-One

Budapest, 2009. december 7. — Az SAP Hungary Kft., és a Hostlogic Kft. bejelentette, hogy új licence és hosting megoldást kínál a középvállalatok számára kidolgozott vállalatirányítási rendszerhez, az SAP Business All-in One-hoz. Eszerint az ügyfeleknek nem szükséges megvenni a licence-ket, hanem meghatározott ideig (kettő, három, vagy négy évig) bérelheti azokat havi vagy negyedévenkénti díj ellenében. Az új szolgáltatás hosting formában érhető el.

Az alkalmazáscsomagot az SAP partnere, a Hostlogic Kft. biztosítja, mely tartalmazza a vállalatirányítási megoldást, az iparágspecifikus SAP Best Practice csomagot, az SAP MaxDB™ adatbázist, és a standard SAP® Enterprise Support támogatást. Opcionálisan választható emellett ügyfélkapcsolatmenedzsment (CRM), üzleti intelligencia (BI) és bérszámfejtés modulok az SAP Business All-in-One-hoz. Az ügyfelek így igényeiknek megfelelően konfigurálhatják és azonnal használhatják a megoldást, melyet idővel akár hagyományos, helyszíni (on premise) üzemeltetésre is válthatnak. 
Utóbbiban nyújt segítséget az SAP honlapján található konfigurátor, mely a teljes bevezetés költségére ad hozzávetőleges árkalkulációt.

Földi Valéria, az SAP Hungary Kft. partnerhálózatért felelős kereskedelmi igazgatója az előfizetéses hosting kapcsán aláhúzta: “Régóta várjuk, hogy ez a megoldás Magyarországon is elérhetővé váljon. Hisszük, hogy a kedvező licence konstrukció azon középvállalatok számára nyújt azonnali megoldást, melyek korlátozott IT, és szűkős anyagi erőforrásokkal rendelkeznek.”

Molnár Attila, a HostLogic értékesítési igazgatója hozzátette: “Napjainkban elsődleges jelentőségű a cégek számára a pénzügyi erőforrások minél nagyobb mértékű felszabadítása. Az SAP licence-ek bérleti konstrukcióban történő igénybevétele maximálisan támogatja a vállalatokat likviditásuk megőrzésében és javításában egy nagy összegű beruházás alternatívájaként. “
...»
Hírek ikon

SAP megoldással modernizálja adórendszerét Algéria

Az SAP AG bejelentette, hogy SAP rendszer bevezetése mellett döntött az algír kormányzat. Az afrikai ország Adóigazgatósága (DGI) által vezetett IT projekt célja, hogy jelentősen növelje az adófizetőknek nyújtott szolgáltatásokat, és elősegítse az adókötelezettség elektronikus teljesítését.

A megoldás -többek között- az adószámítás műveletét, az űrlapok-és adóadatok-, adóelszámolások kezelését fogja végezni, valamint egy weboldalt fog támogatni, melyen keresztül a bevallás is teljesíthető.

Az új rendszer alapja az SAP® Tax and Revenue Management alkalmazása lesz SAP NetWeaver® technológiai platformon. Az analitikai szoftver eszközök alkalmazásával a DGI hatékonyabban tud küzdeni az adócsalás ellen is.

A tervek szerint a 2012-ben elinduló rendszer közel 10 000 állami hivatalnok munkáját könnyíti meg.

A megoldás bevezetésére az SAP partnerét, a spanyolországi székhelyű Indra céget kérte fel az algír kormányzat.

...»
Hírek ikon

Az SAP a világ legjobb 30 márkája között

Az SAP a BusinessWeek/Interbrand által közzétett, 100 legjobb globális márkát jegyző listán a 27. helyezést érte el. Ezzel a tavalyi évhez képest négy hellyel javította pozícióját a szoftvercég, melynek márkaértékét 12, 1 milliárd dollárra becsüli az összeállítás.

A lista készítői megjegyzik: „ az SAP az új globális kampányával –’Eljött az ideje egy átlátható, új világnak’- azt a vizionárius, és erőteljes jelenlegi szerepét mutatja be, melyet szoftverei jelentenek az üzleti kapcsolatokban.”

Mint ismeretes, a világ üzleti folyamatainak fele érint SAP rendszereket.
...»
Hírek ikon

Közműszektorban hasít az SAP

Walldorf, Németország—Az IDC tanulmánya szerint az SAP a vezető szállító a közmű iparág ügyfélinformációs (CIS), és ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) rendszerek területén. Az IDC Energy Insights gondozásában évente megjelenő felmérés a hét legjelentősebb szállító közműspecifikus CIS/CRM rendszerét értékelte. A szállítókat számos dimenzió (mint pl. piac igényeinek való megfelelés) különböző tulajdonságai alapján elemezték ki, melyekben az SAP rendre kiemelkedő értékeléseket ért el.

A jelentés kiemeli az SAP megoldásban elérhető új funkcionalitásokat, és a termékkibocsátást is érintő road-map-et. Az IDC tanulmány rámutat, hogy az SAP tervezi számos funkcionalitás megerősítését, melyet az új energia gazdasági helyzet indokol, és melyet az okos fogyasztásmérési technológiák (smart metering), komplex számlázás, valamint az új üzleti modellek integrálása jellemez.
 
Az SAP szintén magas pontszámot kapott a liberalizált piacokon felmutatott ügyfélreferenciák terén. A szoftvercég egyik ügyfele például 27 különböző szolgáltatás számlázását oldja meg SAP alkalmazással. A jelentés aláhúzza továbbá az SAP szoros együttműködését ügyfeleivel és partnereivel a cég erre a célra létrehozott ún. iparági értékhálózatában.
 
Világszerte több mint 500 közműcég használja az SAP CIS szoftverét. Az IDC Energy Insights felmérése mellett egy másik kutató cég, a Gartner is vezető CIS szállítóként azonosítja az SAP-t immár három egymást követő évben a közmű szektorban. 
...»